blokk címe

blokk tartalma

Pályázatok

Élhető Településfejlesztés Bánk községben

Közzétéve: 2022-09-08

Ahogy arról augusztusban már hírt adtunk Bánk Facebook oldalán, a TOP Plusz 1.2.1-21 azonosítójú, „Élhető települések” elnevezésű pályázaton 291 millió forint támogatást nyertünk el.

Ebből a forrásból fogunk járdát, gyalogosátkelőt és buszmegállót építeni a Petőfi úton, biztonságosabbá téve a közlekedést Bánkon. Fel fogjuk újítani a víziszínpad lelátóját, így kényelmesebben lehet majd élvezni a szabadtéri programokat, futópályát építhetünk a tó köré, és fel tudjuk számolni az illegális hulladéklerakót.

30 éves problémát szeretnénk végre megoldani azzal, hogy járdát építünk a Petőfi úton, hiszen nagy átmenő forgalom bonyolódik rajta, a gyalogosközlekedés már kifejezetten veszélyes ezen az utcán. Egy új buszmegállót is építünk a falu közepén Rétság irányában, valamint három helyen gyalogátkelőt létesítünk (egyiket a Benczúr utcánál, a másikat a Tengerszem Panziónál a buszmegállóhoz kapcsolódóan, a harmadikat a Tó Hotel és a temető között).

Sok-sok munka és hosszú út vezetett idáig, köszönettel tartozunk minden kollégánknak, aki részt vett a pályázat elkészítésében, külön köszönet jár Balla Mihály országgyűlési képviselőnek és a Nógrád Megyei Önkormányzat közgyűlésének, különös tekintettel Barna János alelnök úr támogatására, hiszen fontos szerepük volt abban, hogy Bánk elnyerte ezt a jelentős támogatást.

A munka java azonban csak most kezdődik. Nyilvánvaló, hogy az építkezések megzavarják majd a mindennapjainkat, ezért türelmüket és megértésüket kérjük.

Bánk honlapján és Facebook oldalán is folyamatosan tájékoztatjuk Bánk lakosságát az aktuális munkálatokról. Kérjük, kísérjék ezeket figyelemmel.

  • Kedvezményezett neve: Bánk Község Önkormányzata
  • Projekt címe: Élhető településfejlesztés Bánk községben
  • Projekt azonosító száma: TOP-Plusz – 1.2.1 – 21-NG1 – 2022 -00004
  • Támogatási összeg: 291.890.543 Ft
  • A projekt tervezett befejezési ideje: 2025.05.31.

 

További információk:

  • Bánk Község Önkormányzata, 2653 Bánk, Hősök tere 11.
  • 06 35 342 806
  • hivatal@bank-falu.hu

További pályázatok

helykitolto kép

Magyar Falu Program – Bánk Pázsit utca felújítása

A pályázati támogatásból felújításra került a Pázsit utca útburkolata, valamint az aszfaltozást követően nemesített padka készült. A beruházás eredményeként csökkent a porártalom, illetve javult az alapvető szolgáltatásokhoz történő hozzáférés és a lakosság életminősége. Az üdülőingatlan-tulajdonosok és az üdülőterületen élő állandó lakosok jó minőségű, rendezett útszakaszon közelíthetik meg az üdülőövezetet és ingatlanjaikat.
helykitolto kép

Magyar Falu Program – Önkormányzati Hivatal épületének tetőfelújítása és csapadékvíz elvezetése

A pályázati támogatásból felújításra került az önkormányzati hivatal épületének teljes tetőszerkezete, új bádogos szerkezetek (ereszcsatorna) kerültek felszerelése, továbbá az épület körül egy drénrendszert alakítottak ki, amely a talaj- és esővizet a nyílt vízelvezető árokba vezeti, ezzel megakadályozva az épület talapzatának, valamint falazatának vizesedését. A felújítás hozzájárul a hivatali ügyintézés tárgyi feltételeinek javulásához, valamint az épület karbantartásával kapcsolatos ...
helykitolto kép

Magyar Falu Program – Közterület karbantartó eszközök beszerzése

A pályázati támogatásból Bánk Község Önkormányzata 3 db közterület karbantartó eszközt – 1 db Husqarna fűnyírótraktort, 1 db háti lombfúvót és 1 db seprőgépet (forgókefe) - vásárolt a település köz- és zöldterületeinek gondozására. A beszerzett kommunális eszközök nagy szerepet kapnak a Bánki-tó körüli sétány, valamint a strand, a központi tér, a parkolók és a település egyéb zöldfelületeinek, közterületeinek gondozásában. Az új kommunális eszközökkel történő munkavégzés eredményeként ...
helykitolto kép

Magyar Falu Program – Bánk község közösségi színterére hang- és fénytechnikai eszközök beszerzése, közössségszervező alkalmazása

A pályázati támogatásból Bánk Község Önkormányzata új hang- és fénytechnikai eszközöket vásárolt az Önkormányzati Hivatal Rendezvénytermébe. Az új eszközök kisebb beltéri, valamint kültéri önkormányzati rendezvények lebonyolítását szolgálják. Továbbá a pályázat keretében elnyert összegből az önkormányzati rendezvények, programok – beleértve a nyári rendezvényeket is – előkészítése, megszervezése, lebonyolítása céljából határozott időtartamra közösségszervezőt alkalmaz.
helykitolto kép

Magyar Falu Program - Tó utcai játszótér játszóeszközeinek bővítése

A pályázati támogatásból Bánk Község Önkormányzata fenntartásában működő Tó utcai játszótérre kettő új kültéri játszóeszköz – egy darab függesztett kétüléses fém libikóka és egy darab kötélgúla - került beszerzésre és kihelyezésre, a biztonsági előírásoknak megfelelően. Az új játszóeszközök a gyermekek testi és lelki fejlődését segítik, és a kisgyermekek mozgásigényének kielégítését szolgálják.
helykitolto kép

Térfigyelő kamerarendszer építése Bánk központjában

Bánk Község Önkormányzata a Vidékfejlesztési Programban a Börzsöny Térsége Egyesület, mint LEADER helyi akciócsoport (HACS) által meghirdetett VP6-19.2.1.-13-11-20 kódszámú „Térfigyelő rendszer kiépítése” felhívás keretében igényelhető támogatásra támogatási kérelmet nyújtott be „Térfigyelő kamerarendszer építése Bánk központjában” című projekt megvalósítására az alábbi megvalósítási helyszínekre ...
helykitolto kép

Bánk üdülőfalu turisztikai potenciáljának erősítése

Bánk község Nógrád megye legnagyobb turisztikai potenciállal rendelkező települése, valódi üdülőfalunak számít az 1970-es évek óta. Gyöngyszemként a településbe ékelődő tava sokféle élményt kínál az ide látogatóknak a fürdéstől kezdve a modellhajó versenyig, a horgászatig. Idegenforgalmi árbevételei meghaladják évek óta a megyeszékhelyét. Bánk turisztikai kínálati elemeinek meghatározó része a tó partján található Tó-Strand, Nógrád megye egyetlen engedéllyel rendelkező szabadvizi ...
helykitolto kép

Identitás erősítés a Börzsöny és Cserhát lankái között

A Börzsöny és a Cserhát által körülzárt terület jellegzetes nógrádi táj. Völgyek közt megbújó kis falvaival nagyrészt zárt természeti egységet jelent. Az elmúlt évszázadokban ez a falvak/községek, illetve plébánia közösségek társadalmilag zárt világát is jelentette, ami magyarázatul szolgál arra, hogy nagyon kis földrajzi távolságok ellenére is a helyi szokások, hagyományok, vagy a népviselet egyedi jellegzetességeket mutatnak. Ez a szelíd dombsági táj már nem agglomeráció, hanem a ...
helykitolto kép

Magyar Falu Program - Tó utcai játszótér fejlesztése

A pályázati támogatásból Bánk Község Önkormányzata fenntartásában működő Tó utcai játszótérre négy új kültéri játszóeszköz került beszerzésre és kihelyezésre.
helykitolto kép

Közösségi faültetés az országos fásítási program keretében

Az Agrárminisztérium 2019 őszén indított Országfásítási Programja keretében Bánk támogatást nyert 16 új fa elültetésére. A térségben Bánk volt az első település, ahol megvalósult a program.
helykitolto kép

Magyar Falu Program - Eszközbeszerzés az orvosi rendelő részére

A pályázati támogatásból a bánki orvosi rendelő (mind a háziorvosi, mind a gyermekorvosi rendelő) részére új eszközök kerültek beszerzésre. A fejlesztés eredményeként új bútorok kerültek a rendelőkbe, beszerzésre került egy defibrillátor, valamint az alapvető vizsgálatok elvégzéséhez szükséges eszközök, többek között szűrőaudiométer, vércukormérő, pupillavizsgáló lámpa, digitális csecsemőmérleg látásvizsgáló tábla, színlátás vizsgáló.
helykitolto kép

Magyar Falu Program - A Bánki Törpe Óvoda udvarának fejlesztése

A pályázati támogatásból Bánk Község Önkormányzata fenntartásában működő Bánki Törpe Óvodában egy új kültéri játszóeszköz, fészekhinta került beszerzésre és kihelyezésre, a biztonsági előírásoknak megfelelő ütéscsillapító gumiszőnyeg kialakításával. Az új óvodai játék a gyermekek testi és lelki fejlődését segíti, és a kisgyermekek mozgásigényének kielégítését szolgálja.
helykitolto kép

Bánki óvoda energetikai korszerűsítése

A bánki Törpe Óvoda épülete a Kis utca 1. szám alatt található, az 1960-as években épült egyszintes épület. Bánk Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében azzal a céllal, hogy korszerűsítéssel csökkentse az óvodaépület energia igényét, károsanyag kibocsátását, illetve ezáltal működési költséget takarítson meg.
helykitolto kép

Bánk orvosi rendelő energetikai korszerűsítése

Bánk falu központjában található az orvosi rendelőnek és a Szlovák Önkormányzat Házának helyet adó épület, amely az 1960-as években épült. Az épületen energetikai jellegű fejlesztés azóta nem történt, fűtése elavult. Bánk Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében azzal a céllal, hogy csökkentse az orvosi rendelő épület energia igényét, károsanyag kibocsátását, illetve ezáltal működési költséget takarítson meg.
helykitolto kép

Interreg Szlovákia-Magyarország

A projekt célja a Nógrád-Hont határmenti régió turisztikai népszerűsítése a környék kulturális és természetvédelmi örökségének megóvásával, helyreállításával és fejlesztésével. Az olyan elismert turisztikai célpontok közelsége, mint Budapest, a Dunakanyar és az Alacsony-Tátra mindezidáig háttérbe szorította e régiót, így az nem került be megfelelően a köztudatba. Ez a hátrány azonban előnnyé fordítható, hiszen manapság egyre többen - utazók és helyiek egyaránt - egyre inkább ...

© Bánk Község Önkormányzata - 2022