Nógrádi vadaspark
Telefonos egyeztetés alapján, a hét minden napján, folyamatosan állnak a vendégek rendelkezésére. Mobil telefonszám: +36 30 445 6414
blokk címe
Telefonos egyeztetés alapján, a hét minden napján, folyamatosan állnak a vendégek rendelkezésére. Mobil telefonszám: +36 30 445 6414
Nógrád megye egyik legrégebbi temploma a tereskei Nagyboldogasszony római katolikus templom, amelynek különleges értéke, a Szent László király legendáját megjelenítő középkori freskósorozat.
A gyűjtemény alapítója Laczkovszki Jánosné célul tűzte ki, hogy az utókor számára megmenti a helyi kulturális örökség tárgyi emlékeit. Hosszú gyűjtési munka után 2000. november 25-én a millenniumi év tiszteletére került átadásra a gyűjtemény.
A Lókos-patak festői völgyében kialakitott 40 hektáros mesterséges tavat a patak földuzzasztásával hozták létre. A rövid idő alatt itt megtelepedett növény és állatvilág védelme érdekében természetvédelmi területté nyilvánitották.
A Szabadidőpark parkolójából indulva 5 kilométeres erdészeti tanösvény bejárására is lehetőség van. A Parkon belül egy kilométeres sétaút található, ahol tájékoztató táblák segítségével megismerkedhetünk a helyi erdők jellegzetességeivel. Az útvonal játszótereket, függőhidat, állatsimogatót, sportpályákat érint. A 4 hektáros Szabadidőparkban az erdei környezet különböző élőhelyeivel találkozhatunk: rét, vizes élőhely, cserjés, gyümölcsös, vagy növénygyűjteményi különlegességeket is megidéző ...
A magyarországi falusi gótika gyöngyszeme. A Nógrádsáp fölötti dombtetőn magányosan álló, a harmonikusan a tájba illeszkedő római katolikus templom a magyarországi falusi gótikus templomok egyik legszebb példája, azon kevés műemlékeink közé tartozik, amelyek jelentősebb változtatás nélkül vészelték át az évszázadokat.

A Gyadai tanösvény a Naszály északi lábánál, a Lósi-patak mentén fekvő erdők és rétek természeti és kultúrtörténeti értékeit és érdekességeit mutatja be. Az 5 km hosszú körtúraként végigjárható tanösvény bejárása nyugodt, kényelmes tempóban 2,5-3 órát vesz igénybe, így a környék természeti és kulturális nevezetességeinek bejárása során érdemes beilleszteni napnyitó vagy épp napzáró programként is a Gyadai tanösvény meglátogatását. A télen-nyáron, minden évszakban bejárható tanösvénynek ...
Intenzíven telepített horgásztó, gazdag halállománnyal. Nyáron folyamatos a telepítés. Napijegy a horgásztanyánál lévő presszóban váltható. Hétvégén éjszakai horgászati lehetőség is adott.
Kérésre a szővő asszonyok bemutatót tartanak, az 1900-as éveknek megfelelően berendezett parasztház Telefonszám: +3635355132 Cím: Kétbodony, Madách utca 62.

A romhányi csata helyszíne.
Romhányból Szátok felé haladva, a falu szélén található. A 8 méter magas obeliszk tetején egy turulmadár, oldalán Rákóczi és Károlyi domború képmása, valamint az elesett katonákra emlékeztető magyar, lengyel és svéd nyelvű felirat látható.
A Nagy-Kilátó melyet Nagy János és családja építtetett, a Magyarnándor fölé emelkedő "Körtvélyes-árok" környéki domboldalon helyezkedik el. Az 5 x 5 méteres alapterületű 20 méter magas építményből csodás panoráma tárul elénk.
A csesztvei emlékmúzeum Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye. A múzeum korhű dokumentumokkal idézi föl Madách Imre életét és munkásságát. Személyes bútorai közt itt van a bölcsője is. A kiállításon láthatjuk Az ember tragédiája kiadásait, illusztrációit.
Csesztvéről egy táblákkal jelölt, kb. 2 km-es körséta ösvény felénél érjük el a Kövecses-hegyen a Teréz kilátót. Az ösvényt Csillagösvénynek kereszteltük, mert éjjel a csillagokra jó kilátás nyílik, kevés a fényszennyezés.
Hunnia Csipkemúzeumban megismerkedhet a kézi csipkekészítés történetével, csipkefajtákkal, alkalmazási területekkel, jellegzetes csipkés tájegységekkel. A múzeum gyűjteménye családi örökség. A készítéstechnikai bemutató során kipróbálási lehetőséget is biztosítanak. Kiemelt hangsúlyt kap a Nógrád megyei gyökerű gyönyörű magyar csipke a Hunnia csipke.
Minden, ami gomba: metszeteken, festményen, grafikán, bélyegen, könyvben, tárgyakon, edényeken és amit még el lehet képzelni!
Terény látványossága az a fából faragott bárka formájú, ökumenikus harangláb, melyet 1999 nyarán szenteltek fel. Érdekessége, hogyha a harang megszólal, minden alkatrésze mozgásba jön.
Ismert búcsújáróhely volt az erdős domboldalban felfakadt forráskörnyék, amit az itt lévő Szűz Mária-képről Képecskének neveznek. Tíz évvel ezelőtt a szandai hagyományőrzők szorgalmazták, hogy ne merüljön feledésbe a Mária-forrás története. Kezdeményezésükre újult, szépült meg a nevezetes hely, ahol „a hegyről lehozott” fafeszület is áll.
A 3 km hosszú, körtúra jellegű tanösvény az 1976-ban védetté nyilvánított 20 hektáros Szanda Vár-hegyet fogja körül. A Szanda keleti ormáról, a Szandavár romjairól páratlan kilátás nyílik az egész Cserhátra, de a távolabbi Mátrára és Börzsönyre is.

A Dunakanyar, de talán az egész ország egyik legfelkavaróbb látványossága a váci domonkos templom kriptájában talált mumifikálódott testeket bemutató kiállítás.
Szandaváralja felől jelzett úton, körülbelül 45 perces, közepesen nehéz túrával közelíthetőek meg az 528 méter magas csúcson álló vár romjai. A felvezető út keresztezi a hegy derekán körbefutó sáncokat, melyek egy őskori földvár nyomai. Szandavár keletkezési idejét és építőjének nevét nem ismerhetjük, de első ízben egy 1301-ben kelt iratban, mint királyi vár szerepel.