Memento Mori kiállítás
A Dunakanyar, de talán az egész ország egyik legfelkavaróbb látványossága a váci domonkos templom kriptájában talált mumifikálódott testeket bemutató kiállítás.

1994-ben a váci főtéren álló domonkos templom restaurálásakor, a statikai vizsgálatok során Megbontva a téglákat egy üreg, és benne a mélybe vezető kőlépcső bukkant elő. A lépcsők egy boltozatos kriptába vezettek, ahol számos különböző méretű koporsó halmozódott egymás tetejére, szinte a mennyezetig betöltve az egész helyiséget.
A Fehérek templomának kriptáját hosszú ideig csak a domonkosok használták, ám 1731-től világi polgárokat is temettek ide. Mária Terézia egy későbbi rendeletében korlátozta, majd II. József meg is tiltotta a nyitott kriptatermekbe való temetkezést. A tiltás ellenére a kriptát rendszeresen használták egészen 1808-ig. Ekkor a lejáratát befalazták, és lassan a feledés homályába merült a kripta.
Amikor újra megtalálták 262 koporsó, a csontkamrában pedig további 40 elhunyt maradványa került elő. A feliratok és a halotti anyakönyvek alapján 166 személyt tudtak beazonosítani. A kripta különleges mikroklímájának köszönhetően a holttestek többsége mumifikálódott, és jó állapotban maradtak meg a ruházatok, szövetek is.
A leletekből összeállított kiállítást 1998-ban nyitották meg Vác legrégibb lakóházának hűvös, középkori pincéjében.
Itt a pincelejáró melletti épületben, 2015 nyarán nyílt a Tragor Ignác Múzeum új állandó várostörténeti kiállítása Ars Memorandi - Kapuk a múltra címmel, melyen Vác történetével, a török kiűzésétől a 19. század elejéig ismerkedhetünk meg.
Gyakorlati tudnivalók
- Cím: Vác, Március 15. tér 19., a főtérről nyíló átjáróból érjük el a bejáratot.
- Telefon: 06/30/555-7620
- Nyitva: K - V 10.00-17.00
- Belépődíj: 1200 Ft, diák/nyugd: 600 Ft, 6 év alatt, 70 év felett ingyenes.


Bánkról
Helyi ügyek
Turizmus
Keresés
Facebook
Akadálymentes

