blokk címe

blokk tartalma

Látnivalók, értékek

Sírok a zsidó temetőben

Közzétéve: 2020-03-02

(épített természeti érték)

A katolikus temető mellett a fák között található az egykori zsidó temető. Már ami megmaradt belőle. Bár jelentős zsidó lélekszám sohasem volt a településen, mégis minden bizonnyal több sír is állt valaha itt. Meglehet, hogy az avar alatt még lapul néhány sírkő. Mára két héber és egy magyar nyelvű látható mindössze. Megőrzésük mindamellett fontos, hiszen hozzá tartoztak a település múltjához. A visszaemlékezők szerint az Újtelkeknél is volt egy zsidó temető. Az akácos erdőben még látszottak a sírhantok. Egy fél évszázaddal ezelőtt az arra libát legeltető gyerekek többször bukkantak emberi csontokra.

A községben 1848-ban mindössze egyetlen zsidó család élt: az alsópetényi születésű, 23 éves haszonbérlő, Pinkus Sámuel, valamint felesége és „öreg attya”.

1878-ban hat iskolaköteles, izraelita vallású gyermeket írtak össze. Hoffmann Miksa, Malvin, Lóri és Jenő, valamint Haupt Doli és Anna Aszódon tanultak Ganzel Herman magántanítónál.

1870-ben a falu 552 lakójából nyolc tartozott az izraelita felekezethez. Számuk tíz év alatt 23 főre nőtt, majd 1890-ben kilencre apadt, s ezt követően megint 21-re ugrott föl.

A századforduló előtt élt a faluban Lindenmann Adolf, aki 1894. november 2-án hunyt el. Családjából ekkor felesége, szül. Hecht Regi és gyermekei: Gizella, Márton, Berta, Mária, Fáni és Jolán élt Bánkon. A családnak helyi ingatlana nem volt, az elhunyt ingóságainak értéke 196 forint, ebből a boltra 15 forintot számoltak.

A 20. században azután a közösség létszáma 5 fő alá csökkent. Az 1941-es népszámlálás mindössze 3 zsidót talált a 711 bánki között.

A legidősebb bánkiak mesélnek egy Hochman nevezetű zsidó földbirtokosról. Csernovicz előtt volt egy bánki uradalom tulajdonosa.

Egyetlen áldozat adatait találtuk meg a halotti anyakönyvben. Barok Dávidné foglalkozását tekintve háztartásbeli volt. Házastársát – a rétsági körjegyző 1945 végi feljegyzése szerint – feleségével együtt deportálták, bár kora szerint inkább munkaszolgálatra kellett volna bevonulnia. Elhurcolása előtt a kis család szatócsüzletet működtetett a faluban. Barok Dávid 1945-ben hazatért. Még a mai bánkiak is jó szívvel emlegeti, hiszen mindent megszerzett nekik, amire csak szükségük volt.

BÁNKI ÁLDOZAT

Barok Dávidné, született Klein Anna • anyja: Keller Gizella •apja: Klein Sámuel • szh: – • életkora: 32 év • halál éve: 1944, halál helye deportálás.

Forrás: NML IV. 702. c/3. Öi. 985., NML VI. 501. 1.; 1870. népsz.; Vallási adatok 8.; NML IV. 455. 5.; 1941. népsz.; NML IV. 512. 2. 933/1945.; NML XXIV. 101. 625/1946.

Összeállította: Végh József mkl

További látnivalók, értékek

helykitolto kép

Települési értéktár

Bánk rengeteg titkot rejt ma is. Érdemes azonban eme szépségek, csodák nyomába eredni, felkutatni. Sokféle tanulmány, régebbi monográfia közöl részeket falunk múltjáról, szokásairól.
helykitolto kép

Bánki „tengerszem” (Bánki-tó)

A falu nevezetessége, legfőbb vonzereje, a közepén elhelyezkedő közel hét és fél hektáros vízfelületű tó. Ennek köszönheti ismertségét, idegenforgalmát.
helykitolto kép

A bánki népviselet I. rész

Ha a szűkebb környezetet nézzük, Nógrád megye nyugati része - a volt Rétság járás területe - meglehetősen változatos képet mutat néprajzi, népességi szempontból. Ha csupán az idősebbek viseletében is, de mind a mai napig felfedezhetők a palócságra jellemző ruhadarabok, és emellett meglehetősen sok településen figyelhetjük meg az itt élő szlávok és német nemzetiségiek népi öltözködési hagyományait.

helykitolto kép

A bánki népviselet II. rész: testápolás és ruha

70 évvel ezelőtt reggelente szájból mosakodtak. Dologidőben, még ma is így tisztálkodnak. Később fatálakban, amelyet cigányok készítettek „topolyafából”. Házi mosószappant használtak. Majd ezt kiszorította a románcozott lavór és szagos szappan.
helykitolto kép

Szlovák nemzetiségi tájház

A Szlovák Nemzetiségi Kiállítás egy régi szabadkéményes parasztházban mutatja be a helyi szlovákság XIX. századi életét, viseletét, berendezéseit, használati tárgyait.
helykitolto kép

Pinceház, faragott kőtáblával a Hősök terén

A bánki faluközpontban lévő pince a régi idők hangulatát őrzi. Építtetője még 1937-ben is fontosnak tartotta, hogy az építés évszámát és a tulajdonos nevének kezdőbetűjét egy kőtáblába vésessék a homlokzat díszéül. A pinceházat Simon János kőművesmester építette. Belül boltozatosan ki van rakva kővel. Ő faragta az építtető névmonogramját és az építés évét megörökítő kis táblát is. A tábla jelentése: Épült 1937-ben Krisko János számára.
helykitolto kép

A bánki víznyelő

2014 májusban – rendkívüli esőzések után – egyik reggel Bánkon a helyiek arra lettek figyelmesek, hogy a Jenői-patak megáradt vize egy közel 10 m átmérőjű, friss beszakadás alján – visszaduzzadás nélkül! – eltűnik a sziklák között.
helykitolto kép

A bánki evangélikus templom

Bánk későbarokk temploma 1783-ban épült. 1784. augusztus 6-án szentelték fel, Kellisch Sámuel lelkészsége idejében. Az ő irányítása alatt készült el a paplak is. „Harcos, bátor egyéniség lehetett, aki sziklaszilárd hittel küzd Mária Teréziához intézett felirataiban népe vallásszabadságáért, hitének gyakorlásáért.” – írta róla 1959-ben, a templom fennállásának 175. évfordulójára készült visszaemlékezésében L. Kovács András lelkész.
helykitolto kép

Régi sírok a temetőben

Egy temető az élő falu tükörképe. Ha valaki végigsétál benne, sok mindent megtudhat a településről is. Megismerheti történetét, nyelvét, nemzetiségét, vagyoni helyzetét, szokásait.
helykitolto kép

Feszület a római katolikus temetőben

Bár a falu lakosságának nagy része az evangélikus vallást követi, a római katolikus temetőben való sétánk kapcsán szólnunk kell katolikus vallás bánki jelenlétéről is.
helykitolto kép

Laluja András szobrászművész (1934 – 1999)

1934-ben született Esztergomban. 1963-ban szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskola díszítő szobrász tanszakán Dósa Farkas András, Borsos Miklós és Illés Gyula növendékeként.
helykitolto kép

Louis Armstrong szobra a Tó Hotel kertjében

A szobor a Tó Wellness Hotel kertjébentalálható. Alkotók: Győrfi Lajos. Felállítás éve: 2004. A művész nagy empátiával, szeretettel és tisztelettel mintázta a korszakos jazz-zenész portréját. Kecses, szakított andezit sziklára helyezte a portrét úgy, hogy a trombita tartása ne zavarja az arcjáték érvényesülését, jól látható legyen az ujjak játéka.

1

2

© Bánk Község Önkormányzata - 2024